Egy kis válogatás a Bartók Rádió - azóta már megszűnt - Ars Acustica címet viselő, főleg elektroakusztikus műveket műsorára tűző programjából. A műsor szerkesztője Bánkövi Gyula leginkább a francia-kanadai vonulat felé orientálta a hallgatóságot, így megismerhettük többek között Darren Copeland, Yves Beaupre, Paul Dolden, Robert Normandeau egy-egy lemezét, amelyek mindegyike az
empreintes DIGITALes kiadónál jelent meg.
A 2009 május 3-ai műsorban az alábbi műveket hallhattuk:
Tim Brady: Playing Guitar - Symphony No. 1
Szimfónia 5 tételben, szóló elektromos gitárra, hangszalagra, 15 hangszeres előadóra és élő elektronikára. A művet a Nouvel Ensemble Moderne rendelte 1997-ben, bemutatójára 2002 októberében került sor Montrealban.
Shuya Xu: Taiyi II
A fuvolára és hangszalagra írt mű az 1993-as Lauréats du 21e Concours International díjazottja.
Monique Jean: L'adieu au s.o.s.
Részlet az empreintes DIGITALes kiadónál 2003-ban megjelent lemezről. Az 1960-ban született kanadai Monique Jean a Université de Montréal-on tanult zeneszerzést Francis Dhomont irányítása mellett. Elektroakusztikus kompizíciók mellett, kisérleti filmek és videó installációk területén is alkot. Jelen album a komponista hölgy első lemeze, amelyen talált hangokat, zajokat felhasználva, meglehetősen sötét, fenyegető hangulatot teremt.
Azt hiszem, ritkán van alkalmunk női elektronikus zenészek munkáját bemutatni. Íme most itt egy a valóban nem nagy számú - ebben a műfajban alkotó - női muzsikus közül. (Hirtelenjében Constance Dembyn, Bekki Williamsen és Suzanne Cianin kívül nem is jut más az eszembe.) Szóval ő Susan Baird, aki a Dreamaiden művésznevet vette fel, s ehhez a névhez híven álmodozó, dallamos zenével rukkolt ki, amikor elkészítette Blue Light című albumát. A Reflections című zene kellemes dallammal, finom szekvenciákkal vezeti be az albumot. Könnyen érthető, dallamos elektronikus zene ez, nem túl fantáziadús, de szép. Az ezt követő Blue Light kromatikus ütősökkel üdvözli a hallgatót, néhány egzotikus hangmintát is megjelenítve. De a fő attrakció itt is a tökéletesen programozott ritmus, és az egyedi módon megkonstruált szekvenciák. Különleges atmoszférájú a harmadik, Emoshun című zene, mely etno-zenei beütésű éteri vokálokkal van díszítve....
A norvég Terje Winther kvartettjének "Elektromos tündérmeséje" a régi analóg szintetizátorok, az elektromos gitár és az ütős hangszerek improvizációjának a terméke. Ez az együttes harmadik albuma és a második a "live-in-studio" albumok között, tehát ezt is közönség jelenlétében vették fel, hasonlóan a 2007-ben megjelent Live 2007 című lemezhez. A 2008. április 26-án piacra került album talán még a korábbi két albumnál is zúzósabb. A kritika az Airsculpture-hez és a Radio Massacre International-hez hasonlítja leginkább a WintherStormert, s talán nem véletlenül. Az ipari zajok tudatos és bátor felhasználására kevés hasonlóan sikeres kísérlet történt mint az Electric Fairytales. Az első szám a Cucumber Salad Klaus Schulze korai zenéinek kísérletező kedvét idézi. A For the Love of All Things álmodozóbb hangulatú rövid tarckje után a Rising Ashes ismét a kemény elektronikus zajokra épít, ebbe érkeznek meg a hűvös szekvenciák, melyek egy majd' félórás hömpölygést követően váratlanul szétesnek, s az utolsó percben ismét a zajoké a főszerep. Az utolsó szám, az album címadó dala talán a legnagyobb kaland az összes között. Az újra meg újra nekilóduló, de minduntalan kisikló, az elvont hangzásokkal viaskodó dallam egy valójában befejezetlen kísérlet.